Jamniczky Zsolt
Igazgatósági tag
E.ON Hungária Zrt.
Néhányan talán úgy gondolhatják, hogy a rövid távú üzleti érdekünk ellen teszünk, amikor a fogyasztókat arra tanítjuk, hogyan legyenek energiatudatosak. Ez egyáltalán nem így van, a modern energia világ új értékeket, új irányokat jelöl ki mindannyiunk számára, a fenntarthatóság, a „smart” megoldások használata, az energia közösségek kialakulása, az új ügyfél és technológiai megoldások mind a jelennek részei már. Az E.ON ennek szellemiségében választotta ketté működését és szervezetét, és az új E.ON már a jövő modern energia vállalatát mutatja. A GreenDependent Intézettel együtt kidolgozott E.ON EnergiaKözösségek program célja az energia megtakarítása úgy, hogy közben a programban résztvevők élet minősége nem csökken, sőt, a résztvevők beszámolói alapján nőhet is. Számukra is fontos, hogy nem csak környezettudatos, de gazdaságilag is tudatosabb fogyasztók lesznek, nyitottabbá és kreatívabbá váltak és ami a program legnagyobb értéke – egy új fajta közösséget is építettek közben. 2015-ben a versenyben résztvevő 160 háztartás átlagos megtakarítása 9% volt, amely összesen több mint 120.000 kWh megtakarítást jelent; a győztes egyházasfalui Rezsiszelídítők közösség tagjai 54,9% energiát takarítottak meg korábbi referencia fogyasztásukhoz képest. Kiszámolták a karbon lábnyomukat is, melyet a résztvevő közösségek közt szétosztott 115 őshonos gyümölcsfa ültetésével váltottak ki. A legnagyobb érték számunkra, hogy együtt formáljuk a fenntartható életmódot ügyfeleinkkel.
E.ON EnergiaKözösségek program
Iparág: Energia
Teljesítés éve: folyamatban
Fenntartható életmód
Milyen makroszintű fenntarthatósági kihívás megoldáshoz járul hozzá?
A fogyasztók felhatalmazásával a fenntartható termékek és szolgáltatások iránti kereslet növelése a megbízható, elérhető, érthető és felhasználóbarát fogyasztói információk, kommunikáció és szemléletformálás révén
További célok amihez hozzájárul:
Mi a megoldás?
A klímaváltozás kapcsán egyre nagyobb hangsúlyt kap az energiahatékonyság kérdése is, s bár az épületek és közlekedés kiemelt beavatkozási lehetőség, nem feledkezhetünk meg a lakosság hétköznapi energiafogyasztásáról sem. Cégünk felmérte termékének/szolgáltatásának környezeti hatásait, s látható, hogy a fogyasztónál keletkező hatás is jelentős. Elkötelezettek vagyunk a környezettudatos vállalati működés mellett, ám valódi hatást csak ügyfeleinkkel, vevőinkkel, partnereinkkel együtt tudunk elérni – ezért az ő tájékoztatásuk, fejlesztésük, felhatalmazásuk lehet megoldás számunkra. A 2015-ös évben már 3. alkalommal rendezte meg az E.ON Hungária Zrt. az EnergiaKözösségek elnevezésű háztartási-közösségi energia megtakarítási, zöld életmódváltást elősegítő programját a GreenDependent Intézettel közösen. A program során, ami egyben verseny is, a résztvevők megtanulják, hogyan érhetnek el jelentős energia megtakarítást otthonukban anyagi beruházás nélkül úgy, hogy mindeközben együttműködő közösségeket alakítanak ki. A versenybe 5-10 család által alakított kis csapatok nevezhetnek. Ezek az úgynevezett EnergiaKözösségek. A közösséget felnőtt klíma-koordinátorok és lehetőség szerint 10 évnél idősebb fiatal energiavadászok fogják össze. Feladatuk, hogy biztosítsák a mérőórák leolvasását, s hogy a közösségben mindenki megismerje a megtakarítási lehetőségeket. Munkájukat a GreenDependent szakértői csapata segíti. A legtöbbet megtakarító közösségek pedig értékes nyereményben részesülnek.
Mi az üzleti kapcsolódás?
A program segítségével nő a családok és háztartások energiatudatossága, energiahatékonysága; mindemellett pedig úgy érnek el energia- és erőforrás-megtakarítást, hogy életminőségük nem csökken. Sőt, a korábbi résztvevők számára nőtt is, ami nagyban elősegíti és erősíti az E.ON Hungária Zrt. és a közösségek közötti hatékony együttműködést és jó kapcsolatot. Az elégedett, tudatos fogyasztó pedig kisebb üzleti kockázatot jelent számunkra, s így nagyobb esélyt a hosszú távú tervezésre és környezettudatos innovációk fejlesztésére, bevezetésére.
Eredmények és hatás
A közösségek átlagosan 8-10%-os energia- és vízmegtakarítást értek el, de az igazán lelkesek 15-20%-kal is csökkentették fogyasztásukat, miközben a kreatív feladatok részeként klímabarát menüt és zöld bulit is terveztek. Emellett nőtt a közösségek energiatudatossága, energiahatékonysága az életminőség szinten tartása – sőt, néhány esetben növekedése – mellett. Ezen program segítségével elősegítjük, hogy a családok és közösségek megtegyék az első fontos lépéseket egy zöldebb, fenntarthatóbb életmód felé. A versenyben részt vevő közösségek kiszámolták a karbonlábnyomukat is és a program során őshonos fák telepítésével semlegesítették azt.