Ifj. Chikán Attila

vezérigazgató

ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

Az elhivatott, lojális és lelkes munkavállaló aranyat ér. Fontos azonban, hogy ne csak a sokéves tapasztalattal rendelkező kollégák, hanem a tehetséges fiatalok megtartására is nagy hangsúlyt fektessünk. 2018-ban azzal a szándékkal indítottuk el az ALTEO Tehetségprogramot, hogy lehetőséget adjunk a kibontakozásra, szakmai fejlődésre, mellyel mind az ő karrierútjukat, mind a vállalat iránti elkötelezettségüket támogatni tudjuk.

ALTEO Tehetségprogram

Iparág: Energia

Teljesítés éve: 2018

Foglalkoztatás


Milyen makroszintű fenntarthatósági kihívás megoldáshoz járul hozzá?

A hátrányos helyzetűek teljes értékláncra kiterjedő integrált foglalkoztatásának növelése a népességben betöltött arányukat megcélozva, különös tekintettel a fiatalokra és kisebbségekre

További célok amihez hozzájárul:

Mi a megoldás?

A tehetséges fiatal munkavállalóink számára a 2018-as évben először elindítottuk a kétéves kifutású Tehetségprogramunkat, amelybe pályázat útján kerülhettek be.

A kompetenciafejlesztő tréningeken felül egyéni és csoportmunkákban vesznek részt, mely során lehetőséget kapnak a személyes fejlődésre és a szakmai kibontakozásra egyaránt. A program során szponzorok és a felső vezetők közül kikerülő mentorok is segítik egyéni fejlődésüket.

Mi az üzleti kapcsolódás?

Az elhivatott, lojális és lelkes munkavállaló aranyat ér. A sokéves tapasztalattal rendelkező szakemberek megtartása mellett, ezért is fektettünk hangsúlyt arra, hogy a tehetséges fiatalokat is bevonzzuk és tudásukat fiatalos lendületüket a szervezetnél hosszútávon is fenntartsuk. Lehetőséget adva kibontakozásukra majd karrierútjukat egyengetve, elkötelezett mozgatórugóivá válhatnak a szervezetnek. Egy dinamikusan fejlődni kívánó vállalat számára különösen fontos ez ahhoz, hogy a „szervezeti tudás” megmaradjon, és stabil bázisa lehessen a fejlődésnek.

Eredmények és hatás

Már a Tehetségprogram első éve nagy sikert aratott. Az ambiciózus fiatalok közül egyikük már az első év végén vezetői pozíciót kapott, azóta vezetőként erősíti az ALTEO csapatát. Illetve néhány hónap erejéig egy megbízott-vezetői szerepben is kipróbálhatta magát egy másik -a programban résztvevő- kollégánk.

Mivel a program elsősorban hosszútávon kíván sikereket elérni, a tényleges eredmények a tehetségprogramban résztvevők karrierútjával, és a szervezetünknél eltöltött évek számával válik mérhetővé. A szervezet számára azonban a hatása már most érzékelhető, hiszen a projektmunkák eredményeképpen több folyamatot is felülvizsgáltak és fejlesztési javaslataik hatására számos optimalizációt hajtottunk végre.