Geert Swaanenburg

vezérigazgató

HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt.

Tudjuk, hogy a Heineken globális vállalatként jelentős hatással van a környezetünkre, társadalmunkra. Emiatt is hoztuk létre a „Csapoljunk jobb világot” stratégiánkat, melyben elköteleződünk a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés mellett.

Környezetbarát sörgyártás

Iparág: Élelmiszer

Teljesítés éve: 2010 óta

Víz


Milyen makroszintű fenntarthatósági kihívás megoldáshoz járul hozzá?

A vízelosztás- és használat hatékonyságának javítása

További célok amihez hozzájárul:

Mi a megoldás?

A „Csapoljunk jobb világot” fenntarthatósági stratégiánkat 2010-ben indítottuk el, ami 10 évre előre meghatározza azokat a célokat és eszközöket, amelyek segítségével a HEINEKEN 2020-ra a világ legkörnyezetbarátabb sörgyártójává válhat. A terv 4 fókuszterületre összpontosít, melynek egyik pillére a vízgazdálkodás, emellett a stratégia összhangban van a vállalat felfogásával, miszerint „az értékeink szerint élünk, a példa erejével hathatunk, és együtt dolgozunk a változásért”.

A HEINEKEN is jelentős vízfelhasználó. A sör szinte teljes mértékben vízből áll, hiszen a növénytermesztéshez és a sörgyártáshoz is szükséges. A HEINEKEN a vízfelhasználás hatékonyságát növelő intézkedésekkel, a fajlagos vízfelhasználás csökkentésével és korszerű, a legszigorúbb elvárásoknak is eleget tevő szennyvíztisztítással tesz meg minden telhetőt a Föld ivóvízkészletének megóvása érdekében.

 

Mi az üzleti kapcsolódás?

Vállalatunk stratégiája megpróbálja üzleti céljainkat olyan formába önteni, hogy az a társadalom érdekeit is szolgálja, amellett, hogy a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés is fókuszba kerül. A csökkentett vízfelhasználás nem csak a HEINEKEN számára jelent gazdasági hasznot, hanem a környezet számára is előnyös. Tevékenységünk fenntarthatóságát folyamatosan fejlesztjük környezetbarát megoldások bevezetésével, valamint vállalatunk összes dolgozójától szintén elvárjuk a felelős magatartást.

Eredmények és hatás

Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok eléréséhez hozzájárulva kidolgoztuk saját projektünket, a ’Csapoljunk jobb világot’ programot. Ennek egyik tengelye a „vízbázis védelme”, amelynek kereteiben belül nagy hangsúlyt fektetünk a vízre.

2017-ben 2 %-kal csökkentettük a teljes vízfelhasználásunkat a 2016-os évhez képest, az elmúlt tíz évben pedig összesen 23%-kal csökkentettük vízfelhasználásunkat. Ennek segítségével ma már egy liter sör elkészítéséhez csupán 3,3 liter vizet használunk fel.