Szakértő

Piskóti Marianna

tanársegéd
Budapesti Corvinus Egyetem, Marketing és Média Intézet

Okleveles közgazdász, viselkedés elemző. Marianna a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán marketing és humán erőforrás menedzsment szakirányokon szerzett egyetemi diplomát, majd később a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán elvégezte a pszichológia alapszakot. 2007-ben hallgatói kategóriában elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia által létrehozott Kürthy Pál emlékdíjat. Munkahelyéhez, a Budapesti Corvinus Egyetemhez a PhD képzés során csatlakozott, jelenleg egyetemi tanársegéd. Oktatói tevékenysége során a Marketing és Média Intézetben a marketingkutatás és a fogyasztói magatartás témakörébe tartozó tantárgyakat magyarul és angolul is oktatja. A fenntartható életmód vizsgálatával 2008 óta foglalkozik, kutatásait a fenntartható fogyasztás területén 2008 és 2010 között a Norvég Alap által támogatott projekten belül, majd 2010 és 2013 között a TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005 projekt keretében végezte. Kutatói fókuszában jelenleg a fenntartható fogyasztás kialakulása és elősegítése, a társadalmi marketing és a vállalatok társadalmi felelősségvállalása áll. Több tanulmánya jelent meg hazai és nemzetközi tudományos szakfolyóiratokban, hazai és nemzetközi konferenciákon rendszeresen vesz részt. Kutatási és tanácsadási tevékenysége során számos gazdasági területen (például: egészségügy, sport, oktatás, FMCG) koordinált projekteket.